2009. május 3, vasárnap

Nike Tennis Classic

Nike Tennis Classic

Első valódi tárgy-fotós próbálkozásom. Annyira nem vagyok boldog az eredménnyel, de eltöltöttem a kísérletezgetéssel vagy egy órát, úgyhogy közzé teszem.
A fényképezőgéphez képest balról egy Canon 580 EX II-es vakuval villantottam egy ernyőn keresztül, jobbról pedig egy olcsó IKEA papír-állólámpa vert vissza rá némi fényt. Már ha bárkit is érdekel.

Legközelebb megpróbálok valami izgalmasabb témát találni…

2009. május 1, péntek

Életmentők akcióban

Brighton Lifeguard

Üdv megint! Hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy néha rakok fel egy-két képet, amik ezúttal “klikkelhetők” is, vagyis ha érdekel nagyobban, akkor a flickr oldalamon megnézheted. Az első kép legyen mindjárt három, tavaly nyárról és Brighton-ból, ahol hősünk kicsit elszámította a saját vagy a hullámok erejét, ennek ellenére mégsem kellett csúnya halált halnia, mert ott voltak a bátor életmentők, akik kihúzták a csávából és az Atlanti Óceánból – vagy arrafelé inkább még csak a La Manche Csatornából. Akárhogy is, jó volt látni, hogy ha kedvem lett volna bemenni a 4 fokos vízbe, biztonságban lettem volna.

2008. március 2, vasárnap

Hétköznapok

Késő délután

Másfél hónap alatt összegyűlik mindenféle tapasztalat az emberben, ha egy teljesen új közegbe kerül. Nem sok, csak éppen annyi, mint egyébként vagy egy év alatt szokott. Kiderül például, hogy egy olcsó hotelban ha neszeket hallasz éjszaka, nem muszáj felkapcsolnod a villanyt, kivéve ha igazi természetbúvár vagy és elbűvölnek az állatvilág olyan csodái, mint egy kölyökmacska-méretű csótány (tudom, hogy ellenállnak a radioaktív sugárzásnak, de egy 44-es túrabakancsnak nem – kipróbáltam). Továbbá ha a szobád ablaka foncsorozott üvegből készült, akkor kár keresned mögötte a szédületes panorámát. De más téren is. Ha azt hallod állandóan, hogy a külföldön élő hazánk fiai mennyire széthúznak és kihasználják egymást, ahol csak tudják, akkor meglepő egyfolytában az ellenkezőjét tapasztalni. Sztorikat persze azért hallottam, amik alátámasztják az eredeti megállapítást, de akkor is!

Ismeritek azt, amikor üvölthet melletted a zene, kitörhet a harmadik világháború, nem számít, édesen alszol tovább, aztán egyszercsak jön egy aprócska nesz és arra felriadsz? Hát én megtapasztaltam ezt kb. a negyedik munkanapomon. A telefonom ébresztőjére nem ébredtem fel, csak arra, hogy épp SMS-t kapok a főnökömtől, hogy 20 perce dolgoznom kellene már. Elég kínos volt, de azért a világ vége nem jött el. Ettől eltekintve szerintem elég jól mennek a dolgok, viszont nagyon kevés órát hagynak dolgozni (heti harminckettőt), így keresgélek munkát tovább, hátha (biztos) találok valami jobbat.
97% Közben volt egy rejtett ellenőrzés, ami mintavásárlást jelent. Bejött valaki, mint egy hétköznapi vendég és alaposan megfigyelt minden apró mozzanatot, arról írt egy jelentést, amit megküldtek a Store Manager-nek is. Pont én dolgoztam meg Gonzalo, a spanyol srác és az üzletvezető is bent volt. Eredmény: 97%. Nem olyan rossz szerintem, de kábé annyi jött le belőle, hogy én lassú voltam, Gonzalo pedig nem tett fel egy kérdést, amit kellett volna. Ezek mindenhol egyformák! Legalább annyit odaírt, hogy “Well done, guys!”, ha nem is mondott semmit. Gondolom ennek is örülni kell…

A Starbucks, ahol dolgozom

Jan, a területi igazgató elég érdekes figura. Tanítani kellene, ahogy beszól az embereknek. Tényleg. Például egyik nap elég borostás voltam, meg is jegyezte, mire elkezdtem kicsit mentegetőzni, hogy hát igen, reggel nem tudtam borotválkozni, stb. Erre ő mondja, hogy dehogy is, semmi gond, igazán jól áll! Tényleg! Semmi gond! És vigyorog. Az ember meg csak áll, és fogalma sincs, hogy most ez őszinte volt, vagy igazából nagyon is gond szerinte, vagy mi van. A következő Aneta volt, az üzletvezető. Mondta neki, hogy érezte a parfüme illatát és ugye Channel. (Céges szabályzat, hogy tilos parfümöt használni, mert az “elrontja a kávé aromáját”) Ööö… Igen az. És ugyanaz az idétlen mosoly, mint ami az előbb rajtam is lehetett. Ó, hát nagyon finom az illata! És széles mosoly. “Köszi!”

12-én volt egy céges buli a London központi területén dolgozó Starbucks alkalmazottaknak (utó-karácsony/Szilveszter, vagy mi), egy menő klubbot béreltek ki a Temze partján, annyi kaja volt, hogy nem tudott elfogyni, és elvileg 5 ingyen ital lett volna, de gyakorlatilag az is korlátlan volt (ha valakinek nem maradt olyan kis ticket, ami a belépéskor adott karszalagon volt, akkor kapott újat).
Nekem jobban tetszett viszont az a buli, amit a rákövetkező szombaton az egyik magyar lány, Kriszta tartott abból az alkalomból, hogy a család, akiknél au pair elutazott Hollandiába egy hétre. Maga a ház sem semmi: vagy 5 szint, majd’ minden szobában márványkandalló, szembe vele botanikus kertel vetekedő privát park. Ez az a környék, ahol a sarkon nem ABC, hanem Ferrari szalon van. De tényleg.
Úgy 30-an lehettünk, de nem mindenki olyan, aki itt él, voltak barátok Magyarországról is. Jó volt!

A szomszéd szobából kiköltöztek az ausztrálok és helyettük két olasz egyetemista srác jött (28 és 29 évesek, szóval valami másoddiploma vagy PhD lehet), akik valamilyen élelmiszeripari kutatást csinálnak az angol társegyetemüknél. Jó fejek. Dumálgattunk, mondták, hogy itt csak kábé kétszerannyi pénz jut a labor felszerelésére, mint otthon, Itáliában, ilyen gépeket még soha nem is láttak. Beszélgettünk mindenféléről. Elég lesújtó véleménnyel vannak az olasz politikáról. Azt vallják, hogy kritikus helyzetben semmi gond nincs az olasz emberekkel, de amíg egy tál pasta oda kerül az asztalra, addig változásra nem lehet számítani. Silvio Berlusconi hiába szorult ellenzékbe, olyan hatalom öszpontosul nála (minden téren, ami fontos: politika, média, futball), hogy lehetetlen megingatni és bármiben lefogadnák, hogy legközelebb megint ő kerül majd ki győztesen. Kicsit irigykedve néznek a kelet-európai országokra, ahol 28-30 évesen olyan pozíciókat lehet betölteni vállalatoknál, ami náluk elképzelhetetlen, minimum 50 évesnek kell lenni hozzá. Azért elmeséltem nekik én is ezt-azt, hogy kicsit árnyaltabb legyen nekik a kép. Mondták, hogy a többi hagyományosan nagy ipari országban, mint Franciaország, Németország, vagy éppen Anglia egészen új iparágak születtek az elmúlt pár évtizedben, míg Olaszországban azzal a néhánnyal küzdenek, ami eredetileg is megvolt és próbálnak versenyképesek lenni – ez viszont nagyon kevés a haladáshoz. Aztán beszéltünk fociról is, teljesen belelkesültek, amikor a VB-győzelemről esett szó, úgyhogy azért megemlítettem nekik, amikor tavaly 3-1-re kikaptak Magyarországtól és szóba került a vízilabda is 🙂

Én és a talján cimborák

Amúgy épp az előbb hallottam, hogy egy fővel kevesebben lakunk most a házban, az egyik ausztrál srác (akivel amúgy nem is találkoztam – nem túl sok időt töltök “itthon”) úgy döntött, hogy jobb lesz neki valahol Dél-Amerikában. Annyira nem lep meg, figyelembe véve, hogy már kétszer is járt itt a rendőrség őt keresve (kokain, verekedés, ilyesmik miatt), másodjára a cuccait is elvitték. Ráadásul úgy tűnik van, aki hülyére akar venni minket a rezsi-fizetéssel is (az nincs benne a szobaárban, mint általában mindenhol), így épp itt az ideje, hogy továbbálljak. Pár nap múlva költözök is Battersea-be, egy kétszintes lakásba 3 másik magyarral (akik Tibi, a húga, Kriszti és egy másik lány, akivel még nem találkoztam mert jelenleg Bristol-ban van). Annyira nem jó környék, mint ez, viszont a társaságot és a lakás állapotát össze sem lehet hasonlítani. Az sem egy palota, de legalább a tisztasággal és higiéniával nem lesznek problémák, az biztos. A két olasz srácot fogom egyedül sajnálni; a múltkor is kérdeztem a konyhában, amikor összefutottam az egyikükkel, hogy milyen meccset néznek, mert át lehetett hallani, egyből át is hívtak, hogy nézzem velük (a Juventus – Torino meccs valami kínai csatornán jött be az interneten). Francesco nagy Juve drukker, a haverja, Stefano viszont ellene van, vicces volt látni az ellenkező reakciókat meg ahogy ugratták egymást. Máskor meg egy eredeti olasz pásztára hívtak meg, amit Stefano készített; mondtam nekik, amikor unszoltak, hogy tartsak velük, hogy oké, de csak egy keveset kérek. Elém raktak egy hatalmas adagot és mondták, hogy Olaszországban ez a kevés. Mondom én, jó fejek!

Kicsit turistáskodtam is, épp errejárt egy régi ismerős, Anette, így felhívott és elmentünk a London Aquarium-ba. Tetszett nagyon, de igazán nincs okunk szégyenkezni a Tropicarium miatt. Persze az előző kicsit igényesebben van kidolgozva, de például nincs üvegalagútjuk a cápás medencében 🙂

Cááápaaa!!!!!

Színes halacska

Még hal

Rája

Épp teknőst fotózok :)

Medúza

Ma hivatalos voltam egy hillsongos spanyol-magyar buliba, de elég szerencsétlenül sikerült kiválasztani a helyszínt, a hétvégén felújítás miatt nem közlekednek metrók a Northern Line-on, pedig annak az Old Street megállójának közelébe kellett volna menni. Munka után (6-ig dolgoztam) nekiindultam és bolyongtam egy darabig (a metró-információnál is elég tanácstalanok voltak), aztán győzött a fáradtság és hazajöttem.

Hát nem pont ezek voltak az elmúlt hónap eseményei, de ezek is. Volt emellett még sok küzdés meg öröm meg stressz meg lazulás, de hirtelen most ezek jutottak eszembe.

Ne habozzatok írni, minden otthonról jövő üzenetnek örülök, úgyhogy hajrá! 🙂

2008. február 2, szombat

Starbucks

Starbucks!

Ez az új munkahelyem neve. De csak szép sorjában! Az utolsó bejegyzést követő nap a legrosszabb volt, amióta kijöttem, lebetegedtem és amúgy is nagyon rossz volt a kedvem. Az volt a terv, hogy reggel korán kelek és elmegyek a Bakers Oven-es nyílt napra. Talán dél körül tudtam valamennyire összeszedni magam és nagy nehezen elvonszoltam magam a város szélén levő üzletbe, ahol semmi extra nem volt, csak ki lehetett tölteni egy jelentkezési lapot, amit akár a szállásomtól 2 percre levő üzlezben is megtehettem volna.

Bakers Oven

Az erős szagoktól megint rosszul lettem, kavargott a gyomrom és örültem, hogy kilépve az utcára az arcomba vágott a szél. Bementem egy “Százforintos” boltba, amit itt Egyfontos boltnak hívnak és az a különbség, hogy rendes üzlet, ahol értelmes dolgokat (is) lehet kapni valóban 1 Fontért. Itt tényleg elég jó ára volt mindennek, a magyarországinál is jobb sokszor. Ha lett volna lakásom, csomó hasznos cuccot tudtam volna venni, így viszont csak 4 csokival és egy 5-ös csomag rágóval távoztam (2 Font).

Tovább (folytatódik) →

2008. január 23, szerda

Mozgalmas napok, gyötrelmes éjszakák

Londoni háztető

Mi tagadás, borzalmas éjszaka volt. Nem az, hogy egy másfélcentis önfelfújódó matracon aludtam – ez talán még jobb is volt, mint a hostelben levő ágy, aminek besüppedt a közepe és minden egyes rugóját személyesen ismertem. Nem, az tényleg rendben volt. Viszont a hálózsák! Akár újságpapírral is takarózhattam volna. Leginkább majd’ meg fagytam egész éjszaka, szerintem talán 4 órát ha alhattam részletekben. Reggel első utam a “régi” hostelembe vezetett az Earl’s Court Road-ra. Legnagyobb meglepetésemre a recepción egy hamisítatlan brit fogadott. Mondtam, hogy egyágyas szobát szeretnék holnapra és holnap utánra. Sajnos nincs, de nem gond, kétágyas az van, és megszámítja egyágyas-áraban, 35 Fontért éjszakánként. A lehető meglepettebb arcot vágtam, amit tudtam, és mondtam, hogy azt hittem az egyágyas szoba 30 Font. Hát jó, akkor annyi. Ezzel el is lett rendezve.

Tovább (folytatódik) →

2008. január 22, kedd

“Welcome to England!”

A dolgok persze nem úgy alakultak, ahogy terveztem. Megérkeztem a Russel Square állomásra 5 előtt 10 percel és gondoltam megcsörgetem a srácot ahogy megbeszéltük. Na igen, ha lett volna elég pénz a kártyámon… Felhívtam az Orange-ot, hogy szeretnék egy bankkártyát regisztrálni, amivel aztán feltölthetem az egyenlegem. A metró kijáratánál akkora zaj volt, hogy egy szavát sem értettem az ügyintézőnek a telefon túloldalán, illetve annyit mégis, hogy olyan adatokat kérdez, amikről fogalmam sincs. Letettem és előszedtem mindent, amim volt a telefonról, azután visszahívtam az ügyfélszolgálatot megint. Röpke 11 és fél perc alatt sikerült feltölteni 10 Fonttal az egyenlegem. Ekkor felhívtam a srácot, aki 10 percen belül ott is volt.

Tovább (folytatódik) →

2008. január 21, hétfő

Még élek! :)

Sétálás közben...

Néhány napja nem írtam semmit, mivel érdemleges dolgok nem igazán történtek. 3 nap után átköltöztem a kétágyas szobából az egy emelettel feljebb lévő egyágyasba, ami minőségi cserének bizonyult – olyan extrák tartoznak ahhoz a szobához (a még fantasztikusabb panorámán kívül), mint szék, meg éjjeli szekrény, ami asztalkaként üzemelt nálam.

Tovább (folytatódik) →

2008. január 15, kedd

Anglia

Angol táj

elég szépen fogadott, a lehetőségeihez mérten. Már landolás közben, amikor lassan beleereszkedtünk a puha vattacukornak látszó felhőpamacsokba és alájuk kerültünk, szürke massza helyett színes és vidám táj fogadott – a nap néhol áttört a felhők között és foltokban megvilágította a kis majorságokat a kanyargós utacskáikkal és gazdasági épületeikkel.

Tovább (folytatódik) →

2008. január 14, hétfő

Üdv megint

Megérkeztünk a Luton Reptérre

Ha valaha 7 év után otthagytok egy munkahelyet, minimum, minimum 1 hónapot, de inkább 1 évet szánjatok utána láblógatásra és arra, hogy élvezzétek kicsit az életet. Itt az idő, hogy meglátogassátok a dél-amerikai rokonokat, megtanuljatok szájharmonikázni, megdöntsétek a helyből távolugrás világrekordját, vagy akármi, de nehogy 2 hét után nyakatokba vegyétek a világot és egy új országban (szerintük másik földrészen) egyből munkába álljatok, vagy legalábbis erre készüljetek. De tényleg.

Tovább (folytatódik) →

2007. november 24, szombat

Még mindig Londonról

London Luton

Az oldal eredeti célja az, hogy tudják azok, akik itthon maradtak, mi a helyzet velem ott a messzi távolban – már akit érdekel. Több, mint 4 hónapja hazajöttem, így ebben a formában erre most nincs szükség, de hogy kerek legyen a sztori azért úgy döntöttem, hogy leírom a hazautat és pár benyomásomat.

Akkor folytatom is ott, ahol abbahagytam, már amennyire emlékszem rá…

Tovább (folytatódik) →

2007. július 17, kedd

Utolsó éjszaka Londonban

A parlament a Temze felől nézveIlletve Lutonban. Illetve valahol Lutonon kívül egy repülőtér induló oldalának halljában, ahol sikerült egy konnektort találjak. Maradt összesen 10 Penny-m, ennyi is csak azért, mert ma találtam a földön heverve mindenfelé összesen 56-ot.

Eső LondonbanOtt tartottam, hogy nem akarom írással tölteni az időt, úgyhogy most visszaugrok még egy nappal. Mikor elhagytam a Caffé Nero-t, elkezdett cseperegni az eső. Azután, amikor már majdnem a Westminister apátsághoz értem, elkezdett szakadni. Ezúttal ez nem lehangolt, inkább feldobott. London eső nélkül? Baromság! Jól vizsgázott a cipőm, kabátom és a táskám is, nem lettem vizes sem én, sem a dolgaim, de azért aggódtam annyira a laptop és a fényképezőgép miatt, hogy behúzódtam a legközelebbi fedél alá. Ahogy jött, el is ment a felhőszakadás, még a nap is kisütött.

Tovább (folytatódik) →

2007. július 16, hétfő

Utolsó nap Londonban

A Victoria toronyVégleg-e, vagy csak egyelőre, nem tudom, de akárhogy is, nem akarom azzal tölteni, hogy itt ülök és irogatok, hanem meg akarom nézni, amit még tudok. Írni lesz időm úgyis a reptéren (már ha találok konnektort), mivel kénytelen vagyok kimenni még ma éjszaka. Egész hajnalban kellene indulnom amúgy, de akkor még nem jár a metro, így hát ez van. A Heathrow után nincs bennem sok várakozás, a Luton gondolom még jobban le van harcolva. Mindegy is.

2007. július 15, vasárnap

Nem volt szerencsém

Londonban esteledikNem mondta le senki a foglalását. Mikor pár nappal ezelőtt kifizettem a hetet, Anikó mondta, hogy szombatra sajnos nincs hely, úgyhogy aznapra csak várólistára tud tenni. Mivel még így is olcsóbb volt, mint ha naponta fizetnék, azt mondtam sebaj. Ha viszont már kifizettem ezt a napot is, úgy döntöttem, hogy belógok, úgyhogy most itt ülök a common/dining room-ban, ami egy ilyen többcélú helyiség, itt szolgálják fel a reggelit és a hostel-vendégek (van hotel része is a helynek) itt üthetik el az idejüket. Erre gondolom csak akkor kerül sor, ha tornádó sújt le Londonra, vagy kitör a harmadik világháború, mivel ez egy elég sivár ablaktalan szoba az alagsorban. Akárhogy is, van konnektor, szék, asztal, szóval nekem most megfelel. Áttöltögettem a fotókat a gépre, amiket tegnap meg ma készítettem, kicsit szerkesztettem is őket.
Tovább (folytatódik) →

2007. július 13, péntek

Több, mint egy hete…

Egy sietős rendőrautó. Amúgy BMW...
…hogy kijöttem, és az időjárás teljesen rácáfolt rossz hírére. Az érkezés napján olyan volt, amilyennek mindig lennie kellene az előítéletek szerint, borús, ködös, vacak. Azóta viszont még minden nap sütött a nap, most is ezt teszi. Ez azért jó, mert sokkal vidámabb az ember, pedig annyira nem vagyok jól, kissé azért megfáztam, meg ilyenek. Mindegy.A London Eye alulról Tovább (folytatódik) →

2007. július 12, csütörtök

Legalább ezt is tudom…

London Eye

…hogy tényleg lehet semmi perc alatt állást találni Londonban. Ha nem is álmaim állását, nem is épp testhezállót, de olyat, amivel el lehet indulni, ami mellett lehet jobbat keresni. Tegnap reggel elmentem egy megbeszélésre egy céghez, ami azzal foglalkozik, hogy frissen épített/felújított épületeket tesz beköltözésre alkalmassá, vagyis kitakarítja azokat. Hetente fizettek volna, 300 +/- 50 Fontot, ami elég arra, hogy megéljen belőle az ember és akár még félre is tegyen. Pár óra múlva már hívtak is, hogy akkor megyek-e holnap. Mivel haza kell menjek kedd hajnalban ezt lemondtam, de legalább egy tapasztalattal gazdagabb lettem.

Tovább (folytatódik) →