2007. július 12, csütörtök, 14:08

Legalább ezt is tudom…

Ugrás a kommentekhez

London Eye

…hogy tényleg lehet semmi perc alatt állást találni Londonban. Ha nem is álmaim állását, nem is épp testhezállót, de olyat, amivel el lehet indulni, ami mellett lehet jobbat keresni. Tegnap reggel elmentem egy megbeszélésre egy céghez, ami azzal foglalkozik, hogy frissen épített/felújított épületeket tesz beköltözésre alkalmassá, vagyis kitakarítja azokat. Hetente fizettek volna, 300 +/- 50 Fontot, ami elég arra, hogy megéljen belőle az ember és akár még félre is tegyen. Pár óra múlva már hívtak is, hogy akkor megyek-e holnap. Mivel haza kell menjek kedd hajnalban ezt lemondtam, de legalább egy tapasztalattal gazdagabb lettem.

Ezután (jobb híján) sétálgattam a városban, és most a Természettörténeti Múzeumba akadtam bele. Mivel teljesen ingyenes, nem gondolkoztam sokat, bementem, gondolván itt tuti van egy halom dinoszauruszcsont, amiket azóta szeretnék látni, hogy a nagypapám mesélt róluk gyerekkoromban. Nem kellett csalódjak 🙂

Dinoszaurusz az előcsarnokban. Jó nagy volt!

Még dinoszauruszok!

És még több dino!

T-Rex fogak

A dinoszauruszok után tovább sétálgattam, felültem a metróra, és leszálltam egy megállónál, aminek Green Park a neve. Ott csak van már egy park, remélhetőleg. Volt. Egy zöld park. Míly meglepő.

The Green Park
Gondoltam ez a legalkalmasabb hely, hogy megegyem a 10 fánkom maradékát, amit ezúttal Sainsbury’s-ben vettem 99 Pennyért. Remek strad-székek voltak kitéve, kényelembe is helyeztem magam, olvasgattam a The London Paper-t (ami egy ingyenes újság, mint nálunk a Metro, osztogatják mindenfelé), jól elvoltam, erre ott termett egy fekete srác szakadt farmerben, zöld katonakabátban és egy kifakult baseball-sapkában, és azt mondja, hogy akkor 1.50 lesz. Mi van?! A szék használata, mondja. Ember, biztos vagy ebben?! Ja, ja, ennyibe kerül! És már adja is blokkot. Hát én annyira meglepődtem, hogy kifizettem. Magyarországon azért annyira nem tudtam volna meglepődni…

A blokk 1.50-ről. Hihetetlen!

Én sem vagyok normális – napok óta fánkon élek, mert az a legolcsóbb, aztán meg kifizetek másfél Fontot arra, hogy használhatok egy hülye széket! Voltak nálam okosabbak is:

Az okosabbak...

Hibátlan volt a fű, vagy nem is fű – pázsit, szóval nyugodtan leheveredhedtem volna akár oda is. Most már mindegy…

Hagyj üzenetet