2007. július 13, péntek, 15:04

Több, mint egy hete…

Ugrás a kommentekhez

Egy sietős rendőrautó. Amúgy BMW...
…hogy kijöttem, és az időjárás teljesen rácáfolt rossz hírére. Az érkezés napján olyan volt, amilyennek mindig lennie kellene az előítéletek szerint, borús, ködös, vacak. Azóta viszont még minden nap sütött a nap, most is ezt teszi. Ez azért jó, mert sokkal vidámabb az ember, pedig annyira nem vagyok jól, kissé azért megfáztam, meg ilyenek. Mindegy.A London Eye alulrólMég egy-két napja véletlenül rábukkantam arra az utcára, ahol a világ összes vezető elit(ista) márkája képviselteti magát, tele is van pénzes arabokkal, fejenként két-három feleséggel. Mindegy, ez rendjén is van, ami meglepett, az egy hotel ennek az utcának a szívében, ami nem elég, hogy ronda, de panelből (!) épült. Pont olyanból, vagy legalábbis nagyon hasonlóból, mint otthon a lakótelepek tömkelege. Készítettem is gyorsan 3 képet onnan, ahol álltam: a szörnyedelem, egy Armani és egy Yves Saint Laurent márkabolt. Vicces.
A három kép...
Tegnap sétálgatás közben megint kilyukadtam a Trafalgar téren, és most benéztem a Nemzeti Galériába is, ha már arra jártam. Nem ez volt a terv, de végül végignéztem az egészet, és nem bántam meg. A vallási témájú képek és a rengeteg portré meglehetősen hidegen hagytak, de volt jó néhány egészen ámulatba ejtő festmény is, amik tényleg tetszettek. Érdemes egyszer ellátogatni oda, és nem csak a sok Monet, Manet, Michelangelo, Leonardo da Vinci, Botticelli, Raphael, Titian, Rubens, Rembrandt és Van Gogh miatt. Nekem talán kivétel nélkül a kissé ismeretlenebb nevű festők művei tetszettek jobban – de biztos csak a szörnyű műveletlenségem miatt mondom, hogy ismeretlenebbek, nyilván nem lennének kiállítva a Nemzeti Galériában, ha tényleg azok lennének…

A Trafalgar tér
A Trafalgar tér a Nemzeti Galériából fényképezve a rengeteg turistával

Utána kirúgtam a hámból, bementem egy Subway-be és ettem egyet a nap szendvicséből footlong-ra upgrade-elve, így került 3.79-be, ami még elviselhető ár, ráadásul jobban megpakolták, mint otthon.

Arra gondoltam, hogy ma elmegyek a British Museum-ba, de ez nem jött össze. Halaszthatatlan volt ugyanis a ruháim kimosása, mert már nincs mit felvegyek, így (gondolván, hogy olcsóbb lesz) a hostelben levő mosó-szárítógépek használata helyett elmentem egy önkiszolgáló mosodába. Hiba volt.A mosoda belülről 3 Fontot beledobáltam a mosógépbe, 50-50 Pennyt egy automatába, hogy mosóporhoz és öblítőhöz jussak, további 1 Fontot pedig a szárítógépbe. Utána megkérdeztem a mosodás csajt, nem-e gáz, hogy még mindig vizesek a ruháim?
– Hááát, egyszerre csak ennyire szárítja meg. Milyen hőfokon szárítottad?
– Hát a legkevésbé forrón.
– Na, akkor ezért nem száradtak meg!
– De ha forróbban szárítom, akkor összemennek a ruhák!
– Aha.
Ezzel győzött. Mi a francot mondhattam volna még? Bedobtam mégegy egyfontost és vártam újabb 14 percet, hogy aztán elvihessem a még mindig nedves ruháimat. 6 Fontért. Az egyetlen, ami vígasztal, hogy mindez egy történelmi helyen történt. Az Egyesült Királyság első pénzérme-üzemeltetésű önkiszolgáló mosodájában, ami 1949-ben nyitotta meg kapuit! Meg vagyok hatva…

És kívülről

Hagyj üzenetet