2007. július 15, vasárnap, 13:17

Nem volt szerencsém

Ugrás a kommentekhez

Londonban esteledikNem mondta le senki a foglalását. Mikor pár nappal ezelőtt kifizettem a hetet, Anikó mondta, hogy szombatra sajnos nincs hely, úgyhogy aznapra csak várólistára tud tenni. Mivel még így is olcsóbb volt, mint ha naponta fizetnék, azt mondtam sebaj. Ha viszont már kifizettem ezt a napot is, úgy döntöttem, hogy belógok, úgyhogy most itt ülök a common/dining room-ban, ami egy ilyen többcélú helyiség, itt szolgálják fel a reggelit és a hostel-vendégek (van hotel része is a helynek) itt üthetik el az idejüket. Erre gondolom csak akkor kerül sor, ha tornádó sújt le Londonra, vagy kitör a harmadik világháború, mivel ez egy elég sivár ablaktalan szoba az alagsorban. Akárhogy is, van konnektor, szék, asztal, szóval nekem most megfelel. Áttöltögettem a fotókat a gépre, amiket tegnap meg ma készítettem, kicsit szerkesztettem is őket.

A hostel (hotel), ahol lakok

Tegnap előtt készítettem is pár képet a helyről, ahol lakok.

Pont az volt az ablakom, ami a kapu fölött van, a kis erkéllyel és a növényekkel. Látványnak nem rossz, viszont az erkélyre nincs kijárás, az csak a légkondicionálók kültéri egységeinek van fenntartva. Annyira nem volt jó éjszaka – mintha vagy nyolcvan macska versenyt dorombolt volna a fülembe. Beraktam a füldugókat, amiket még otthonról hoztam, ekkor a hangzavar távoli patakcsobogássá szelídült, amitől viszont pisilnem kellett. Hát nekem semmi sem jó.

De még mindezek előtt, délután átsétáltam a Temze túlpartjára, a London Eye-hoz. Ott, az Akvárium mellett van a Star Wars kiállítás a 30. évforduló alkalmából. Nem vagyok fanatikus, mindössze egyszer-egyszer láttam az összes részt, pár részletet belőlük többször, de ezt szívesen megnéztem volna. Sajnos azonban nincs erre most 16 és fél Fontom, még kevesebb se…StarWars

Hazafelé menet benéztem a Kensington Gardens-be, összehaverkodtam a hattyúkkal meg a kacsákkal a tóban, miközben egy Carlsberg-et iszogattam. Kellemes volt.Hattyú és kacsák a Kensington Gardens-ben

Hattyú és kacsák a Kensington Gardens-ben

Reggel, mikor kényszerűen kijelentkeztem, pont a két magyar lány, Anikó és Gabi volt a recepcióban. Gabi még tett egy próbát, felhívta az összes testvér-hostelüket, hátha azokban van hely. Nem volt. Betettem az utazótáskám a csomagmegőrzőbe, és kérdeztem, hogy ezért akkor most mennyit is kell fizetnem (elvileg csomagonként másfél Font/nap). Összenéztek, nevettek, és mondták, hogy magyaroknak ingyen van. Ez azért jól esett.

Nem a Caffé Nero-val kezdtem, mint rendesen (az internet miatt), hanem elhatározásomnak megfelelően a British Museum felé indultam, nehogy megint lemaradjak, mint tegnap. Gyalog mentem, hogy spóroljak egy keveset, keresztül a Hyde parkon, például.A Hyde park

Egy magánházikó és egy olvasgató úr szintén a Hyde parkban

Kutyus a Hyde parkban

Annyira különben nem volt egyszerű, mert az Oxford Street-en is át kellett verekednem magam, ami London (a világ) egyik legforgalmasabb bevásárló-utcája.Az Oxford Street forgataga

Az Oxford Street forgataga napsütésben

A múzeum nem volt rossz, de annyira nem nyűgözött le, mint amire számítottam. Az egyiptomi gyűjteményük meglehetősen impozáns. Láttam egy csomó régi követ meg múmiákat. Érdekes volt.A British Museum-ban

A British Museum-ban

A British Museum-ban

A British Museum-ban

Múzeum után Caffé Nero. Tök üres, hurrá. Alighogy kipakolom a gépet és iszok egy kortyot a kávémból, jön a lányka. Kedvesen rámmosolyog és mondja, hogy sajnos be kell zárniuk. Szóval ezért volt üres. Amatőr. Az internetezésnek lőttek, de legalább egy-két e-mailt gyorsan el tudtam küldeni.A törzshelyem. Finom kávé, ingyen internet!

Subway, ezúttal is finom volt és jól is laktam. Véletlenül mindig ugyanarra sétálok, úgyhogy megint a Big Ben-nél lyukadtam ki és átmentem a Westminister hídon a London Eye mellé. Ott mindig nagy a nyüzsgés, lehet bámészkodni. Gondolom, mivel hétvége van, most sokkal több mutatványos volt. Kalóz, tündér, gésa, láthatatlan ember, amit csak akarsz. Kint volt énekes-gitáros barátom is megint. A srác klasszikusok mellett saját számait is előadja amúgy.Az énekes-gitáros srác és egy öreg rasta, a rajongója.

És a rendőr/Hitler/balerina/??? is, aki itt például a gésával beszélget kicsit pihenésképpen, a mellete levő képen pedig egy nagydumás szabaduló-művész.A rendőr/Hitler/balerina/??? a gésával és a szabadulóművész

És volt ezúttal még egy körhinta is.Körhinta

Úgy fél 11 körül átsétáltam, ezúttal a Golden Jubilee hídon és a Strand Street-i éjjelnappali Spar-ban vettem egy Foster’s-t. Annyira nem jó sör, akármennyire büszkék is rá az ausztrálok. És lehetett volna hidegebb is. 2 egységnyi volt. Ez egy brit okosság. Ha felelősségteljes vagy és férfi, akkor naponta max 4 egységnyit iszol, ha nő, akkor legfeljebb 3 egységnyit. Tuti mindenki azt számolgatja, hogy aznap hány egységnyit ivott meg éppen. Főleg a masszív alkoholisták. De jó kezdeményezés, sok sikert.A Golden Jubilee Bridge

Reggel úgy fél 7 körül megérkezett az orosz (vagy ukrán?) személyzet, a takarítást, reggeliztetést, ilyesmiket ők intézik. Azt nem is írtam, hogy ebben a szerencsétlen common room-ban van egy TV is, de semmi értelmes csatorna, nem vicc, legalább 50 adón a teleshop-ot nyomták. Nagynehezen akadtam csak rá a CNN-re, amin épp két legendás háborús és riportfotóst kérdezgettek, és ez még érdekelt is volna, de egyszerűen nem hallottam az ordibálástól meg a csapkodástól, úgyhogy adtam rá egy kis hangot. Erre bejön az egyik nő és brutális akcentussal elkezd üvölteni velem, hogy bár ez a helyiség ilyenkor zárva van (?! – Nehogy kitaláld már!!!), őt nem zavarja, hogy itt ülök, de ne hangosítsam így fel a TV-t, mert itt még aludni próbálnak az emberek. Mindezt ahogy a torkán kifér, és miután befejezte, úgy bevágta az ajtót, hogy majdnem kiszakadt a tokjából. Erre csak pislogni tudtam. Kissé szerepet tévesztett, amit az is bizonyított, hogy nemsokra rá kijött a főnök (gondolom, mert akcentus nélkül beszélt és európainak nézett ki), és szólt, hogy nyugodtan adjak rá hangot, semmi gond.
Többek közt ez zavar a munkavállalással idegen országban, hogy az ilyenekkel vennének egy kalap alá. “Még egy kelet-európai igénytelen bunkó…”

Hagyj üzenetet