2007. november 24, szombat, 17:16

Még mindig Londonról

Ugrás a kommentekhez

London Luton

Az oldal eredeti célja az, hogy tudják azok, akik itthon maradtak, mi a helyzet velem ott a messzi távolban – már akit érdekel. Több, mint 4 hónapja hazajöttem, így ebben a formában erre most nincs szükség, de hogy kerek legyen a sztori azért úgy döntöttem, hogy leírom a hazautat és pár benyomásomat.

Akkor folytatom is ott, ahol abbahagytam, már amennyire emlékszem rá…

A check-in pultok

Elsők közt voltam a check-in pultnál és nagy naívan ablak mellé szóló beszállókártyát kértem. Felvilágosítottak, hogy az easyJet-nél ilyen nem játszik, mindenki oda ül, ahova éppen tud (a SkyEurope-al annak idején nem volt ilyen gond). Először az utasbiztonsági ellenőrzésen mentem át, ami egy nagy csarnokban volt, majd az útlevélellenőrzés következett – volna. Össz-vissz egy ócska pult volt középen, rajta a felirattal, de a közelében sem járt senki. A tranzit olyan volt, mint amilyet egy “fapados-reptérnek” elképzel az ember – semmi extra. Mivel rengeteg időm volt azért körbejártam párszor, vettem egy halom csokit az itthoniaknak és innivalót az útra, ami elég jó döntés volt (a gépen iszonyú drágán osztogatták az ilyesmit).

A gépen

Már a beszállítás sem nagyon hasonlított az odaútra – tolongás és kiabálás, várakozás egy szűk lépcsőn, majd séta a géphez. Sikerült ablak melletti üléshez jutnom, mellém egy (enyhén szólva) érdekes szagú román hölgy ült a kislányával. Elég mozgalmasan indult az utazás, a lányka ugrabugrált, az anyja próbálta átöltöztetni, én meg egyre rémültebben tekintettem az előttem álló útra – semmi alvással a legkevésbé ilyen megpróbáltatásokra vágytam. Szerencsére az amúgy aranyos kislány hamar elálmosodott és álomba merült. Az anyja még akkor sem akarta felébreszteni, amikor leszálláshoz készülődtünk és a stewardess szólt, hogy tán be kellene kapcsolni a gyerek biztonsági övét – értetlenül nézett és a fejét csóválta “nem látja ez, hogy milyen édesen alszik?!”…

Itthon! :-)

Amikor – immár Budapesten – kiléptem a gépajtón, arcul csapott a hőség, 40 °C-nál is több volt, ami azért lepett meg, mert az utolsó infóm szerint nagy hidegek voltak, épp hogy fűteni nem kellett. Akárhogy is, jó érzés volt újra itthon lenni.

LOOK RIGHTAmi meglehetősen hasonló volt az itthonihoz, az a közlekedési kultúra. Nyomát sem találtam a máshol általam Nyugat-Európában tapasztalt előzékenységnek, simán ledudáltak a zebrán. Igazán hasznát vettem a budapesti rutinomnak… Amit viszont időbe telt megszokni (nem hagyhatom ki), hogy ezek nem viccelnek, tényleg fordítva közlekednek, mint minden normális országban. Néha csak a reflexemen múlt, hogy nem csaptak el. Még jó, hogy tudják magukról mekkora idióták és a biztonság kedvéért majd’ mindenhova felpingálják a zebrákhoz, hogy “nézzél jobbra”!

Hagyj üzenetet