2008. január 14, hétfő, 16:21

Üdv megint

Ugrás a kommentekhez

Megérkeztünk a Luton Reptérre

Ha valaha 7 év után otthagytok egy munkahelyet, minimum, minimum 1 hónapot, de inkább 1 évet szánjatok utána láblógatásra és arra, hogy élvezzétek kicsit az életet. Itt az idő, hogy meglátogassátok a dél-amerikai rokonokat, megtanuljatok szájharmonikázni, megdöntsétek a helyből távolugrás világrekordját, vagy akármi, de nehogy 2 hét után nyakatokba vegyétek a világot és egy új országban (szerintük másik földrészen) egyből munkába álljatok, vagy legalábbis erre készüljetek. De tényleg.

Hát igen, megint a levegőben vagyok, és most éppen nagyon vacak a kedvem, az sem vidít fel túlságosan, hogy alattam havas hegycsúcsok kandikálnak ki a felhők alól a mélykék ég alatt, szikrázó napsütésben. Próbálom terelni a gondolataimat, de eddig elég kevés sikerrel. Van, hogy nehezebb (sokkal nehezebb) az elválás, mint azt az ember előre elképzeli.

Nálam már kezd hagyomány lenni, hogy nem alszok egy percet sem az indulás előtti éjszaka, a mostani út sem kivétel, és ez nem könnyíti meg a helyzetem. A nyári utazáshoz hasonlóan most is azon töröm a fejem, hogy mit hagytam otthon. Hiányérzetem van – remélem most is alaptalanul. (Nem, a hálózsákom otthon maradt. A karácsonyra kapott párna még épp befért a bőröndbe, a takaró már nem, a helyett lett volna a hálózsák. Lett volna…)

Ferihegy, 1-es Terminál, tranzit

A reptérre simán kiértem, nem volt gond a becsekkolással sem, az utasbiztik viszont még a bakancsot is levetették velem. Az útlevélkezelésnél persze ismerősök, a tranzitban is egy rendőr lánykán látszott, hogy csak úgy kattognak a fejében a fogaskerekek, hogy rájöjjön honnan is ismer engem tulajdonképpen. Gondoltam veszek egy félliteres kólát vagy valamit, aztán amikor megláttam, hogy 500 Ft, akkor gondoltam mégsem. A kapunál tömeg és lökdösődés, amitől ezúttal tökéletesen távol tartottam magam. Nem igazán érdekelt most, hogy milyen helyet kapok, így leültem szépen és kivártam amíg elfogynak a népek. Végül így is ablak mellé kerültem, kis szépséghiba, hogy mögöttem egy román kőműves-brigád foglal helyet, akik érezhetően kevés érdeklődést tanúsítanak a fogmosás, fürdés és egyéb piperkőcségek iránt. Sebaj, legalább tudok kifelé bambulni és merengeni az élet nagy kérdésein. Például azon, hogy mért csak most, kb. háromnegyed évvel a laptop megvásárlása után veszem észre, hogy pofonegyszerűen, egy gombnyomásra le tudom venni a kijelző fényerejét… Meg más dolgokon is. Megyek is, úgyhogy most ne zavarjatok.

Hagyj üzenetet