2008. február 2, szombat, 2:53

Starbucks

Ugrás a kommentekhez

Starbucks!

Ez az új munkahelyem neve. De csak szép sorjában! Az utolsó bejegyzést követő nap a legrosszabb volt, amióta kijöttem, lebetegedtem és amúgy is nagyon rossz volt a kedvem. Az volt a terv, hogy reggel korán kelek és elmegyek a Bakers Oven-es nyílt napra. Talán dél körül tudtam valamennyire összeszedni magam és nagy nehezen elvonszoltam magam a város szélén levő üzletbe, ahol semmi extra nem volt, csak ki lehetett tölteni egy jelentkezési lapot, amit akár a szállásomtól 2 percre levő üzlezben is megtehettem volna.

Bakers Oven

Az erős szagoktól megint rosszul lettem, kavargott a gyomrom és örültem, hogy kilépve az utcára az arcomba vágott a szél. Bementem egy “Százforintos” boltba, amit itt Egyfontos boltnak hívnak és az a különbség, hogy rendes üzlet, ahol értelmes dolgokat (is) lehet kapni valóban 1 Fontért. Itt tényleg elég jó ára volt mindennek, a magyarországinál is jobb sokszor. Ha lett volna lakásom, csomó hasznos cuccot tudtam volna venni, így viszont csak 4 csokival és egy 5-ös csomag rágóval távoztam (2 Font).

A Heathrow reptér csak egy ugrásnyira volt

Az előző nap Ania azt mondta, hogy az interjúm második fele aznap délután lesz, így 4 óra felé megcsörgettem a boltot. Aneta vette fel a telefont, mondta, hogy ja, meg lesz tartva az interjúm, de nem ma, hanem majd vasárnap! Menjek oda délre. Hát ez nem hangzott túl biztatóan… Akárhogy is, azt egyeltalán nem bántam, hogy nem aznap kellett menjek, lefeküdtem és aludtam, mint egy darab fa.

Arra már nem is nagyon emlékszem, hogy mit csináltam pénteken és szombaton… Szerintem tovább tartott a “jó kedvem” és élveztem az életet. Szombaton talán bolyongtam kicsit a belvárosban.

Vízköpő (vagy mi) egy londoni háztetőnVasárnap elmentem az interjúra, ami nem is tudom, vagy másfél óráig tartott. Volt egy kis könyvecskéje, amiből kérdéseket tett fel és utána bőszen feljegyezte a válaszaimat. Mit tennék ilyen meg olyan helyzetekben, meg mondjak példát a korábbi tapasztalataimból erre meg arra. Kicsit nehéz volt összeegyeztetni a Határőrséget a vendéglátással, mert ugye az elsőnél nem az a szempont, hogy a vevőnek mindig igaza van és a lényeg, hogy elégedetten távozzon. Vannak akik ezt állítják, de pedig akkor sem. Mindegy, azért válaszolgattam mindenre, legjobb tudásom szerint és az lett a vége, hogy jó, akkor kedden jöjjek vissza és aláírjuk a papírokat. Hát ezzel is megvolnánk! Azért eléggé kifárasztott a procedúra.

Délután a Hillsongs-ban találkoztam magyarokkal, jó volt “magyar szót hallani”! 🙂 Annyira vicces volt, amikor még otthon dolgoztam, leszállt Esti séta London belvárosábanegy nyaralójárat pl. Monasztirból, és minden második utas megjegyezte, hogy “milyen jó újra magyar szót hallani”! Mért, egymással milyen nyelven beszélgettek?! Meg a másik 600 magyarral, akikkel egy szállodában voltak? Na mindegy. Nekem tényleg jó volt, hogy végre nem kell keresnem a szavakat, illetve a megfelelőt úgysem tudom, inkább behelyettesítem egy második vagy harmadik lehetőséggel, de akkor már nem is ugyanazt jelenti az egész… Utána egy igazán hangulatos pubba ültünk volna be, de akkora volt a tömeg, hogy feladtuk és egy szembelevő helyet választottunk, ahol senki nem volt, nem véletlenül. Azért jól eldumálgattunk egy sör mellett. Innen irány egy közeli McDonald’s és két sráccal ott folytattuk. Jó volt.

Hétfőn elmentem a Convent Garden-nél levő HSBC bankfiókba felvenni a vadonatúj brit bankkártyámat. Végre teljesen ingyen vehetek ki pénzt automatából. Itt egy kicsit más a filozófia. Nem csak a pénzfelvétel ingyenes, hanem a bankszámla is, mert itt örülnek, ha náluk tartod a pénzedet, amiből ugye megvan a maguk haszna a bankszámlavezetési díj nélkül is.

MR D KORA

Kedden délre mentem a Starbucks-ba. Amúgy elég jól tippeltem a múltkor, hogy Aneta a 30-as évei közepén jár – 30-án volt 35 éves. Lengyel, ami elég jó, mert jobban megértem, mint az echte briteket. Igazi lojális alkalmazott, odáig van a Starbucks-ért, őszintén. Nagyon lelkesen adta elő a dolgokat, hogy ennél a cégnél milyen jó az előrejutási lehetőség, ha valaki törekszik rá. Igaz, neki van is alapja arra, hogy ezt mondja, 2 éve ugyanilyen baristaként kezdte, mint amilyen most én vagyok és mostanra Store Manager. Nem rossz. Azt tervezi, hogy ha a Starbucks tovább terjeszkedik Lengyelország felé (ami valószínűleg már idén bekövetkezik – és Magyaroszág felé is), akkor haza megy valami még magasabb beosztásba. Amíg beszélgettünk, Mariola, az egyik lány lejött az irodába (ami raktár is egyben és az első gondolatom az volt, amikor megláttam, hogy olyan, mint egy film díszlete), hogy van itt valaki, aki oda szeretne adni egy jelentkezési lapot az üzletvezetőnek. Jókor jelentkeztem! 🙂

Nem nagy üzlet különben, összesen 7-en vagyunk alkalmazottak (az üzletvezetőt is beleértve). Anetán kívül még legalább 3 lengyel lány dolgozik itt (lehet, hogy egy ötödik is lengyel, de vele még nem találkoztam, azt hiszem szabin van) és egy spanyol srác. Alig várom, hogy bejöjjön egy magyar ismerős és végre én beszélhessek úgy előttük, hogy ők nem értik! 🙂 Elég tapintatosak azért, előttem többnyire angolul beszélgetnek.

Ide főleg a környéken lakók vagy dolgozók járnak, minden nap ugyanakkor. Legtöbbjüket névről ismerik, meg azt is tudják, hogy mit szeretnének. Elég családias a hangulat és otthonosan is van berendezve a hely. Bent 25-en tudnak leülni, kint további 6-an, de nyáron több széket is kitesznek. Nincs klasszikus értelemben vett kiszolgálás, a vevők odmennek a kasszához, kérik, amit szeretnének, a kicsivel arrébb levő pulton pedig megkapják, rendszerint papírpohárban. Ha szeretnék, akkor persze porcelánban is, de nem normális csészékben, hanem idétlen bögrékben. Hiába, amerikai cég. Árulnak a kávé mellett persze még teát is és van többféle szendvics, panini, saláták, sütik, csokik, joghurt, üdítők és különféle, pl. kávé alapú jeges italok. Majdnem minden saját márka és persze baromi drága, prémium kategória. De jók is, legalábbis amiket eddig kóstoltam (inni azt iszok, amit akarok ingyen, az ételre 50% kedvezmény jár – ha épp nem dolgozok, akkor mindenre 30% a kedvezmény, a világon bárhol). Ja, és árulnak még szemes kávét, jópár fajtát (szintén saját márka), elvégre ezzel kezdődött az egész biznisz még ’71-ben. Ehhez jön hozzá a bögrék, kávéfőzők, egyéb kiegészítők sora. Ha valakit ez az egész ennél bővebben is érdekel (amit nem hiszek…), akkor olvassa el Howard Shultz könyvét az alapításról és a sikerekről.

Most már csak egy volt hátra – szállást találni. Három alapvető feltételem volt, aminek meg kellett felelnie a helynek: ki tudjam fizetni, saját szobám legyen és olyan távolságban legyen a munkahelyemtől, hogy gyalog is el tudjam érni, ezzel megspórolva az utazási költségeket, amik elég borsosak errefelé. Azt hinné az ember, hogy nem egy lehetetlen feladat, de nekem nagyon nem akaródzott 46 Barkston Gardensösszejönni. Vagy az volt a baj, hogy túl drága, hogy átverés, hogy nagyon messze van, vagy pedig esetleg, hogy nem vagyok lány. Ahogy egyre jobban szorított az idő, kezdtem egyre jobban feszegetni a határokat. Végül tegnap reggel felhívtam valakit, aki heti 110 Fontért ad ki egy szobát úgy bő félóra sétányira a munkahelyemtől. Megbeszéltük, hogy este 7-re odamegyek. Fél órával korábban már ott voltam, kívülről tetszett a hely. 10 percre rá megjelent egy francia lány és egy spanyol srác is, aki csak kísérte őt, szintén a szoba után érdeklődtek. Beszélgettünk kicsit, abszolút normálisak és tök kedvesek voltak. A srác is nemrég érkezett, mérnök, de bármilyen munkát elvállal, amíg megfelelő szintre fel nem fejleszti az angolját. A lány valamelyik egyetemen tanul itt, talán a cége fizeti neki, ha jól értettem. Elég hideg volt, rendesen fújt a szél, ahogy tudtuk összehúztuk magunkat. Erre megjelenik egy hülye brit egy szál pólóban, papucsban és vidáman sétálgat. Rossz volt nézni. 7 után pár percel megérkezett emberünk. Megnéztem a szobát – hát eléggé lelakott, igencsak ráférne egy festés, hogy csak a legalapvetőbbet említsem. Mindenesetre van benne egy ágy, ami nekem most a fő szempont, úgyhogy megegyeztünk, hogy kiveszem. Elmentem a közeli metróállomás mellett lévő bankautomatához, hogy pénzt vegyek ki a kaucióra és visszafelé találkoztam a lánnyal meg a sráccal. Kérdezték, hogy kiveszem-e. Mondam, hogy valószínűleg. “Azért nézz előtte jobban körül! És találkozz a többi lakóval!” Ez kicsit szöget ütött a fejembe. És tényleg, főleg őket látva elég nagy volt a kontraszt. Csaj cigizik a konyhában, miközben a többiek esznek, és amúgy is elég érdekes arcok. Néztem a fürdőszobákat: nem is túl igényesek, ami azt illeti… Sajnos kényszerhelyzetben voltam, úgyhogy megírtuk a szerződést. Ráadásul a heti 110 Fontban a gáz és a villany nincs is benne. Mindegy, legalább már fele annyiért lakok, mint eddig és nyugodtabban tudok másik helyet keresni. E mellett a három feltételem mellé felkerült egy újabb is: jól nézd meg, kikkel költözöl egy lakásba! És az is biztos, hogy a felső határ heti 90 Font.

A kilátás a szobám ablakából és a ház kívülről

Ma reggel be is költöztem. Utána irány a munka. Harmadjára voltam ténylegesen dolgozni és igencsak kapkodom a fejem, meg még fogom is egy darabig. Vagy 50 féle kávét lehet kérni – fajtára csak hármat: sima, koffeinmentes és a “hét kávéja”. Viszont ezekből készül rengeteg fajta latte, cappuccino, mokka, és még ki tudja mi különféle szirupokkal, tejekkel és egyéb hozzávalókkal.

Hazafelé benéztem a Tesco-ba. Egy dolog, hogy sokkal igényesebb, mint otthon, de egyszerre jóval nagyobb és jóval kissebb is a választék. Például itt akkora területen, mint otthon egy átlag Tesco, csak élelmiszert árulnak, semmi mást, azt viszont minden félét. Műszaki cikket csak egy-kettőt láttam, megdobogtatta például a szívem egy Tesco gazdaságos kenyérpirító, aminek a dobozán jókora magyar nyelvű felirat volt. A teljes ruhaválaszték néhány zokni. Én lepedőt vettem volna, de az teljesen esélytelen volt.

“Hazaérve” valóban barátságosan fogadtak. Dumáltunk kicsit, egyből A tulajnak nem erőssége az angol! :)megkínáltak egy sörrel. Kérdeztem mi a helyzet a gáz és az áram fizetésével. Hát aki intézte, az épp most költözött ki, úgyhogy ingyen van, élvezzem! Majd lesz valami. Nem rossz arcok, tényleg, de nem az én társaságom. Akikkel beszéltem, azok ausztrálok voltak, de tuti lakik új-zélandi is, mert láttam olyan zászlót az egyik ablakban. 7 szoba van, és állítólag összesen 2 ebből az egyágyas. Van 3 fürdőszoba és 2 konyha. Hááát… Egy hónapot csak kihúzok itt valahogy.

2 hozzászólás

  • Szóval ez a te oldalad! Nem is tudtam, hogy létezik ilyen részletes beszámoló! Teljesen klassz! Nagyon tetszik! Remélem rendszeresen el tudom majd olvasni, nem vagyok valami sűrün internet-közelben sajnos… 🙁 Nagyon szórakoztató, élvezetes, érdekes… 🙂

  • Szia!
    Látod népszerűsítem az oldaladat!
    A többit inkább iwiwen írom!

Hagyj üzenetet